Magyar Nemzeti Galéria English

Aktuális időszaki kiállítások

Legyél te is virtuális-épületfestő! Paint up!

Visualpower virtuális-épületfestő verseny címmel egyedülálló pályázatot hirdetett animáció- és mozgóképkészítőknek a Visualpower Kft. a Magyar Nemzeti Galéria közreműködésével.

A nyílt versenyen bárki részt vehet, aki ki szeretné próbálni a hazánkban még kevéssé ismert architekturális vetítés műfaját. A pályázat célja, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsen azoknak, akik nyitottak a kortárs vizuális kultúra olyan alternatív irányzatában való megmérettetésre, mint a virtuális-épületfestés.
A Magyar Nemzeti Galéria "B" épületének középső homlokzatához illeszkedő, 3 perces, zenei aláfestéssel komponált pályaműveket 2010. május 21-ig kell eljuttatni a kiírónak.

A verseny döntőjét, amelybe a legjobb 12 pályaművet a vizuális kultúra neves hazai szakértőiből álló zsűri választja be, június 19-én a Múzeumok Éjszakáján rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Egyedi, óriás fényerejű projektorok segítségével mutatják be a közönségnek az előzsűrizés során kiválasztott 12 legjobb pályaművet, és ezen az éjszakán eredményt is hirdetnek.

A kiíró cég szakmai segítőtársa az architekturális vetítéseiről ismert világhírű Bordos László Zsolt (Bordos.ArtWorks) és meghívott alkotótársai: Kovács Ivó és Vicsek Viktor, akiknek a nevéhez fűződik többek között, a dubai Pálma-sziget hivatalos avatóünnepségének vetítéséhez készített óriás felbontású 3d animáció.

A pályázattal kapcsolatban minden információ elérhető a pályázat honlapján.

A mellékelt felvételeket a pályázatot kiíró cég a helyszíni technikai próba során készítette, a technikai paraméterek felmérésére, illetve a várható látvány demonstrálására.

vissza

akksi